2013.04.26. Péntek – 8760. óra / 365. nap – Egy év!

Régen nem írtam ide nektek. Ez nem azért van, mert feladtam, hanem mert nem nagyon tudtam már miről írni, ugyanazokat meg nem akartam nap, mint nap. Egy év távlatából - ha röviden kéne fogalmaznom - azt mondanám, a húdenagyonjólvagyokmár érzés uralkodik el rajtam. Egészen más érzés nemdohányzónak lenni, mint füstölőnek. Az ember körül minden megváltozik. Az ízek, az illatok, az egész világ. Tele vagyok energiával és életkedvvel. A cigaretta ára a leszokásom óta folyamatosan emelkedett, de engem már nem érdekel. Kedves dohányosok! Fogalmatok sincsen, mennyire jó érzés megszabadulni attól a béklyótól, amibe az a szorongás taszít, mikor rájössz: elfogyott a cigid és a pénzed is, fizetésig pedig van még sok-sok nap. Ekkor jön a "kitől kérjek kölcsön cigire" gondolatsor. És akkor még azt mondjátok, hogy a cigaretta megnyugtat? Pont, hogy az tart folyamatos stresszben...

Főleg most, hogy január elsejétől tilos a közintézmények területén a dohányzás. Pá édes dohányzószobák, ahol olyan füst volt, hogy szobrot lehetett volna belőle faragni, mert a januári mínuszoktól jobban féltünk, mint a tüdőráktól, így inkább nem nyitottuk ki az ablakot. Mindezeknek vége már négy hónapja. Az intézmények bejáratainak öt méteres körzetében (is) tilos a dohányzás. A zsúfolt belvárosban pedig ezek az öt méterek sok helyen eléggé átfedik egymást. Így aki rá akar gyújtani, annak igen csak sétálnia kell... ugyanez a helyzet a vendéglátó iparban is.

Megmondom őszintén, ezt még így, már nemdohányzóként is öv alatti ütésnek tartottam elsőre, de aztán rájöttem: nem baj ez, jól van ez így. Amikor nemdohányzóként mentem be egy étterembe, és a nemdohányzó részlegben is füst szag volt, akkor rájöttem, hogy jó ez a szabály... amikor nemdohányzóként álltam egy villamosmegállóban, és jobbról is balról is rám fújták a füstöt, rájöttem, jól van ez így... amikor nemdohányzóként a munkahelyemen a kollégáim szájából áradó mindent átható hamutartó szagot kell szagolnom egész nap, rájövök, jól van ez így... mert amíg dohányoztam, én is annyira tudtam hangoztatni: "nekem jogom van cigizni!", de akkor még nem (annyira) értettem a másik oldal szövegét: "nekem jogom van nem szívni a te cigidet". Most már megértem. Hát jól van ez a szabály így...

Szóval, sokba kerül a cigi, és az így megspórolt pénz mind a zsebünkben marad. Nem, nem kántálok nagy szavakat. Nem tudjuk félre tenni, és összerakosgatni, mint azt mindig mondják a nemcigizők "ha ezt a pénzt mind félretetted volna, most lenne egy Ferrarid". Ez baromság, hiszen akkor minden nemdohányzónak kéne legyen már egy rohadt Ferrarija, de fogadjunk, hogy alig a 0.1%-ának van csak. Nekünk ez a pénz a gyomrunkban köt ki. Azóta sokkal jobb minőségű ételeket eszünk, és sokkal több zöldséget, gyümölcsöt.  Meg hát ugye korábban már írtunk róla, hogy a babát várunk. Bizony, aki még nem olvasta volna, most megtudhatja, hogy az éve elején belefogtunk a baba projektbe, és az rövid úton sikerhez vezetett. És hát soha jobbkor nem jöhetett volna ez a leszokás dolog, ugyanis azt már korábban megbeszéltük az asszonnyal, hogy ha előbb nem is, ha gyermeket várunk majd, akkor mindenképp letesszük a cigit. Hát mi ezt majdnem egy évvel megelőztük. :-) Szóval, így hogy első gyermekünket várjuk, duplántriplánextradurván van hova tenni a megszabadult szenvedélyünk után felhalmozódó vagyonnal... :D Tehát, sokkal több dologra jut, amire eddig nem jutott...

Összegezzük akkor:

– jobb az ízlésünk

– jobb a szaglásunk

– jobb a közérzetünk

– több az életerőnk

– több az energiánk

– jobb minőségű az étkezésünk

– több mindent megengedhetünk magunknak

– több az önbecsülésünk

– kevesebb a stressz az életünkben

Csoda hát, hogy akkor sokkal kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak vagyunk?

2012.05.04. Péntek – 192. óra / 8. nap

Ez egy érdekes nap volt. Ma többször is – kb úgy 2-3 óránként – hülye gondolatok és kérdések törtek rám a cigivel és a leszokásommal kapcsolatban. Azt hiszem, ma igazán felszínre tört a pszichikai függőség. Ugyanis olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy…

– Miért is szokok le?

– Miért most szokok le?

– Vajon milyen érzés lenne, ha most rágyújtanék?

– Beszédülnék-e most egy cigitől, így hét nap után?

Na szóval ma ilyen filozofikus napom volt, de szerencsére nem gyújtottam rá.  Most már a feleségem is egyre jobban bírja. Neki ez az ötödik napja. De már ő is büszke magára, hogy ideáig kibírta, és ez neki is erőt ad a folytatáshoz. Amúgy ma eljutottunk odáig, hogy elajándékoztuk a megmaradt dohányárunkat egy dohányzó ismerősünknek. Eljutottunk idáig is. Azt olvastam valahol, hogy a nikotinnak három hét kell, hogy kiürüljön majdnem teljesen a szervezetből. Amíg ez nem történik meg, addig vannak elvonási tünetek. Így azt hiszem, az első három hét lesz a legnehezebb. Azt is olvastam, hogy magának a nikotin elvonásnak a tünetei nem túl veszélyesek. Nem okoz fizikai fájdalmat, nem fullaszt, nem okoz szorongást, nem okoz fejfájást. Mindenki, aki mást állít, az hazudik. Ezt az eddigi tapasztalataim is igazolják. Nekem sincsenek ilyen tüneteim. Azt írták, hogy hasonló érzés a nikotinelvonás tünete az éhségérzethez. Egyfajta üresség érzést ad fűszerezve némi cselekvési vággyal. És nekem is ilyen tüneteim vannak a mostani leszokásom alatt. De akkor vajon miért lehet, hogy máskor, korábbi leszokásaim alkalmával nekem is voltak másfajta tüneteim – egy kicsit most is, a második napon mellkasi szorítással ébredtem (Dumbo effekt) -, és mások is számolnak be egyéb különböző tünetekről, akik leszokóban vannak: szédülés, émelygés, fejfájás, fulladás, szorongás, stb.. Nem tudom,  ezek miért vannak másoknál, és miért voltak több korábbi leszokásomnál nekem is. Nem tudom, most miért nincsenek, de egy biztos, hogy most nincsenek, és a nikotin elvonás tünete nem lehet, hiszen korábban is cigiztem, most is cigiztem, mégis akkor más volt a tünet és most is más. Egyetlen dolog különbözik a korábbi kísérleteim és a mostani között: a hozzáállás, az agyban történő elhatározás, a cigiről és leszokásról való megváltozott gondolkodás. Korábban meg voltam győződve arról, hogy a cigi ad valami pluszt nekem. Hogy megnyugtat, ellazít, felszabadít, stb. Amikor pedig le akartam szokni, mindig az járt a fejemben, hogy hiányozni fog ez a plusz nekem azokon az alkalmakon, amikor máskor is adta azt a pluszt. Talán ez az egész csak pszichés dolog. Mivel akkor agyban nem tudtam megszabadulni a cigitől, így az tudat alatt kihatással volt a testemre, a viselkedésemre és nem utolsó sorban a lelkemre, és lehet emiatt volt az a depresszív jellegű szorongás a leszokásokkor, amit akkor a nikotinhiánynak tulajdonítottam. Ellenben most az egész más. Részben az egészségi állapotom romlása miatt – reflux és társai – döntöttem a leszokás mellett. De tényleg csak részben. Már hónapok óta tervezgetem a leszokást, napról napra egyre többet játszottam a gondolattal, és amikor felmerült a kérdés magamban, hogy miért is? A válasz kézenfekvő volt: mert tönkretesz, mert egyre rosszabb a közérzetem is tőle, mert sokba kerül, mert igazából már nem is esik jól – lehet soha nem is esett jól, csak elhitettem magammal -, mert igazából nem is ad semmi pluszt, de szép lassan megöl majd… és addig-addig mondogattam ezeket magamnak, míg egyre komolyabban kezdtem elhinni. Megváltoztattam a tudati hozzáállásomat a dohányzáshoz. De akkor miért folytattam? Mert ott volt a fizikai elvonás tünete, ami mindettől függetlenül nem kellemes érzés, és tényleg elég szar élethelyzetben voltam. De a tudati változás érezhető volt. Nem szívesen gyújtottam rá, de amikor már a nikotinhiány cigiért kiáltott, kénytelen-kelletlen kimentem rágyújtani, de ha hiszitek, ha nem, sok esetben a cigi felénél, de volt egy-két slukk után elnyomtam, mert a fizikai elvonás enyhült ettől a kevéstől is, de nem esett jól a cigi. Eltűnt az a varázs, ami régen a cigi-szertartás körül volt. És nem sokra rá változott a szar élethelyzet. Nem mondom, hogy sokkal jobb lett, de a környezetváltozás meghozta az akkor már három-négy hónapja érlelődő elhatározást: leszokok a cigiről. De hogy miért regéltem ezt most el? Azért, mert ettől függetlenül akárhogy is vesszük, csak szívtam ezt a szart tizenkilenc évig, és az nyolc nap alatt nem tűnik el. A mai bejegyzés elején említett filozofikus dolog pedig nem más, mint a szervezetből ürülő nikotin hatása megfűszerezve a tudatalatti játékával.

2012.05.03. Csütörtök – 168. óra / 7. Nap – 1. hét

Ez a reggel is eljött. Ez az első hetem. Jó érzés így kimondani: egy hete nem cigizem… tizenkilenc év után azt hiszem, ez már elég ok, hogy büszke lehessek magamra a kitartásomért. Kell is ez pozitív önvisszajelzés, mert erőt ad a folytatáshoz. Ugyanis ma sajnos ismét egész nap az jár a fejemben, hogy kellegykurvacigidemostazonnal. Nem túl jó érzés. De bírom. És pótcselekvés még mindig semmi helyette. Nincs zaba, nincs rágcsa, nincs rágógumi… nincs semmi. Csak az esti jutalomsöröm az újabb huszonnégy órányi kitartásért cserébe. Ugyanakkor el kell mondjam azt is, hogy már most, egy hét után sokkal jobb a közérzetem, hogy nem cigizem. És furcsa mód kezd megváltozni az ízérzékelés és a szaglás. Mintha kifinomultabb lenne. És eljött az a pont is, amikor büdös a cigi. Anyámmal találkoztam ma délelőtt, és ő pöfékelt mellettem. Mikor véletlenül felém fújta a füstöt, azt hittem, elájulok azonnal. Az a kesernyés, büdös szag… mint amikor még nem dohányoztam. Pont olyan büdösnek éreztem a cigit… azt hiszem, ez kellett is. Kösz, Muter! Így legalább már undorodom is tőle - mármint a cigitől, nem anyámtól -, miközben megöl a vágy, hogy rágyújtsak… fura kettősség… de végül nem tettem, ez a nap is úgy ért véget, hogy nem füstöltem…