2012.05.03. Csütörtök – 168. óra / 7. Nap – 1. hét

Ez a reggel is eljött. Ez az első hetem. Jó érzés így kimondani: egy hete nem cigizem… tizenkilenc év után azt hiszem, ez már elég ok, hogy büszke lehessek magamra a kitartásomért. Kell is ez pozitív önvisszajelzés, mert erőt ad a folytatáshoz. Ugyanis ma sajnos ismét egész nap az jár a fejemben, hogy kellegykurvacigidemostazonnal. Nem túl jó érzés. De bírom. És pótcselekvés még mindig semmi helyette. Nincs zaba, nincs rágcsa, nincs rágógumi… nincs semmi. Csak az esti jutalomsöröm az újabb huszonnégy órányi kitartásért cserébe. Ugyanakkor el kell mondjam azt is, hogy már most, egy hét után sokkal jobb a közérzetem, hogy nem cigizem. És furcsa mód kezd megváltozni az ízérzékelés és a szaglás. Mintha kifinomultabb lenne. És eljött az a pont is, amikor büdös a cigi. Anyámmal találkoztam ma délelőtt, és ő pöfékelt mellettem. Mikor véletlenül felém fújta a füstöt, azt hittem, elájulok azonnal. Az a kesernyés, büdös szag… mint amikor még nem dohányoztam. Pont olyan büdösnek éreztem a cigit… azt hiszem, ez kellett is. Kösz, Muter! Így legalább már undorodom is tőle - mármint a cigitől, nem anyámtól -, miközben megöl a vágy, hogy rágyújtsak… fura kettősség… de végül nem tettem, ez a nap is úgy ért véget, hogy nem füstöltem…

2012.04.29. Vasárnap – 72. óra / 3. nap

Ma reggel már sokkal nyugodtabban ébredtem. Pedig a tegnapi után fel voltam már készülve mindenre. De nem. Simán és könnyedén tudtam meginni a reggeli a kávémat is, bár a cselekvési kényszer mára is megmaradt. Gondolom ez valami tudatalatti figyelemelterelő hadművelet lehet, vagy csak a megszokott mozdulatok hiánya okozza. Fogalmam sincs. Erről sehol nem lehet olvasni. A sok kurva okos fazon csak nyomja a gombot állandóan: „a dohányzás káros” meg, hogy „a leszokás a megoldás” meg a hasonlók. De arról sehol sem írnak, min megy keresztül, aki leszokik. Nemrégiben olvastam erről egy személyes blogot. Valaki ugyanígy, ugyanebben a formában írt a leszokásának folyamatáról, ahogy én most. Tulajdonképpen tőle vettem az ötletet. Nem, nem majmolni akarom. Valóban hasznos dolognak tartom ezt, mert a dohányzásnak, vagyis az arról való leszokásnak ezt az oldalát senki sem mutatja be. Sajnos az a blog egyrészt régi, és nem tudom, meddig lesz még elérhető, másrészt megszakadt még az 1000. óra előtt. Remélem, nem adta fel a leszokást… na de vissza hozzám. Szóval erről sehol nem írnak, akik pedig leszoktak, általában túl büszkék ahhoz, hogy beismerjék: kurva nehéz volt. Inkább vagánykodnak ezzel: „csak letettem, és kész!”. Ezért elhatároztam, én is leírom ez irányú tapasztalataimat, mert nem árt, ha több oldalról is meg lehet ezt is tekinteni. A sok ultraokos doki is elég sok oldalról tudja nekünk megvilágítani, hogy miért kell leszokni. Természetesen szívesen veszek bármilyen tapasztalatot, vagy véleményt. Csak kíméljetek meg a szupermenvagyoknekemnemhiányzottmikorsöröztemahaverokkalakkorsem szindrómától.  Na szóval ott tartottam, hogy folyamatos cselekvési kényszerem volt. Azt már mondták, hogy az ember ilyenkor állandóan zabálna, rágcsálna valamit, így ezt bekalkuláltam, és mivel nem vagyok hajlandó a cigaretta árának kétszeresét is elkölteni az arról való leszokásra, így eldöntöttem, hogy nem, nem fogok zabálni helyette. Ezt tartom is, nem evéssel és nem rágcsálással pótlom a cigit. Lehet emiatt van a cselekvési kényszer. De nem is baj… összejött a család. Kimentünk a szabadba, mert jó idő van. A parkban tollaslabdáztunk. Az aktív mozgás megtette hatását. A számítógép előtt gubbadáshoz szokott testem minden porcikája recsegett, ropogott, nyikorgott, és tiltakozott a megszokottnál szélesebb spektrumú mozdulatok ellen. De ettől eltekintve jó volt. Utána még sétáltunk egy nagyot, majd estére jól kifáradtam. Megérdemelt jutalmamul megittam egy doboz sört. Na ehhez kicsit hiányzott a cigi, de pont ezért tettem. Nem úgy akarok leszokni, hogy mindent elkerülök, ami dohányzási ingert válthat ki, mert előbb-utóbb ezek az ingerek úgyis utolérnek, és ha nem leszek rá felkészülve, le fognak teríteni. Így igen is megittam a söröm… és nem gyújtottam rá ma sem…

2012.04.28. Szombat – 48. óra / 2. nap

Reggel… ébredés… mikor kinyitottam a szemem, és nagyjából magamhoz tértem – ez azt jelenti, hogy homályosan láttam, és fogalmam sem volt, melyik nemhez tartozom – fura érzésem volt. Konkrétan olyan érzés volt, mintha Dumbó ücsörögne a szegycsontomon. Nehezen kaptam levegőt. A cigi… az az átkozott cigi. De erős leszek, mint a Terminátor. Nagy-nagy nehézségek árán kibotorkáltam a konyhába. Csináltam egy kávét… na ezt most tényleg nem kellett volna. A második reggel teljesen meghazudtolta az elsőt. Most falkaparós volt, és nem sok hiányzott, hogy rágyújtsak. De nem tettem. A nap többi része nagyjából a reggeli idill jegyében telt. Egész nap idegbeteg voltam. Kb. egyetlen rossz pillantás felém elég volt ahhoz, hogy kivégzőosztag elé állítsak bárkit. Szegény feleségem… ma mindenért ő volt a hibás… közben meg folyamatosan cselekvési kényszerem van. Mindegy mit, csak csinálni kell valamit. Menjünk sétálni, menjünk sportolni, menjünk szexelni, menjünk akármit csinálni… vagy együnk valamit, vagy, vagy, vagy… szóval ez a nap pokoli volt, de valahogy csak eltelt, és végezetül ma sem gyújtottam rá. És nem öltem meg senkit. Na ezt fel is írom a jócselekedeteim közé…