2012.05.05. Szombat – 216. óra / 9. nap

Ez a nap is eltelt. Ma különösképpen nem hiányzott a cigi, alig jutott eszembe, pedig ma nem is töltöttem azzal a napom, hogy megpróbáljam lefoglalni magam. Otthon voltam egész nap. Mondjuk, az sokat segít a dologban, hogy már a feleségem is velem tart hét napja, és egymásban tartjuk a lelket. Azt hiszem, minden embernek jót tesz a pozitív visszajelzés, ha valamit cselekszik. Kell a megerősítés. Erőt ad. Mi pedig ahelyett, hogy kerülnénk a dohányzás témáját – mondván, hogy az megkísérthet – szoktunk róla néha beszélgetni. „Te hogy bírod?”, „Neked milyen érzése?”, „Hogy érzed magad, mióta nem szívod?”, „Nekem sokkal jobb azóta a közérzetem!”, „Büszke vagyok rád, magamra, mindkettőnkre!” és ehhez hasonlók. Jót tesz a léleknek, és erőt ad a testnek. Tegnap írtam, hogy szerintem a komoly szándékú leszokás az agyban kezdődik meg. Ebben szinte biztos vagyok, hogy így van, és nem akkor szokik le az ember a cigiről, amikor elnyomja az utolsó szálat. Még előtte megtörténik. Nekem akkor történt meg, amikor sikerült elhitetni magammal gondolati szinten, hogy nem ad nekem semmi pluszt, csak árt. Akkor, és ott sikerült leszoknom, amikor a dohányzás szeretett szertartásossága átalakult a cigaretta iránti undorrá, a dohányzás iránti megvetéssé. Ott, és akkor szoktam le, amikor kimentem ugyan rágyújtani, de nem bírtam végigszívni egy szálat, mert nem éreztem jól tőle magam. Nem egészségileg, mert úgy nem zavart akkor annyira. Leginkább lelkileg nem éreztem jól magam tőle. Onnantól már csak egy lépés volt a tényleges elhatározás, amit elhúztam ezután még majd egy hónapig, mert féltem az elvonási tünetektől, és a szenvedéstől. Eszembe sem jutott, hogy ha így szokik le az ember, akkor sokkal kevésbé érezhetők az elvonási tünetek, mert elmarad a pszichés része… nincs depresszív hangulat, csak a tényleges nikotinhiány okozta elvonási tünet, ami tényleg alig több mint az éhségérzet, amit kár megpróbálni evéssel csillapítani, mert nem lehet. Na de megtörtént. És valóban sokkal jobban érzem magam. Még csak a kilencedik napomnál járok, de már sokkal jobb a közérzetem. Nem csak a lelki dolgok miatt, fizikailag is jobban érzem magam. Mintha több energiám lenne… És ezzel a feleségem is hasonlóképpen van. Amikor hónapokon át győzködtem magam a dohányzás rossz voltáról, ő is fültanúja volt, hiszen vele beszéltem meg ezeket mindig, és voltaképpen egyetértett velem ezekben a dolgokban, de kijelentette, ő akkor sem akar még leszokni. Én meg közöltem vele, hogy ez az én egyéni döntésem, azért, mert én leszokom, nem fogom őt is belekényszeríteni. Ha akarja, szívja tovább, hiszen ez mindenkinek a saját döntése. De valami benne is csak megváltozhatott, mert az első füstmentes napjaimon azt vettem észre rajta, hogy nem hogy a korábbi átlagát – napi egy doboz – nem hozta, hanem alig szívott el egész nap hat-nyolc szálat. Mondtam is neki, hogy észrevettem, hogy kevesebbet cigizik. Erre annyi volt a válasz, hogy nem kívánja, egyedül nincs kedve kimenni az erkélyre cigizni. Nem is kellett sokáig várnom, utánam két nappal ő is meghozta a saját döntését. És ő sem szenved tőle úgy, mint amikor korábban akartunk leszokni. Még erről a részéről nem beszélgettünk sokat, de majd kifaggatom. Kíváncsi vagyok, nála mennyire lehet ebben szerepe az előzetes dohányzásról alkotott vélemény és gondolkodás megváltozásának.

2012.05.04. Péntek – 192. óra / 8. nap

Ez egy érdekes nap volt. Ma többször is – kb úgy 2-3 óránként – hülye gondolatok és kérdések törtek rám a cigivel és a leszokásommal kapcsolatban. Azt hiszem, ma igazán felszínre tört a pszichikai függőség. Ugyanis olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy…

– Miért is szokok le?

– Miért most szokok le?

– Vajon milyen érzés lenne, ha most rágyújtanék?

– Beszédülnék-e most egy cigitől, így hét nap után?

Na szóval ma ilyen filozofikus napom volt, de szerencsére nem gyújtottam rá.  Most már a feleségem is egyre jobban bírja. Neki ez az ötödik napja. De már ő is büszke magára, hogy ideáig kibírta, és ez neki is erőt ad a folytatáshoz. Amúgy ma eljutottunk odáig, hogy elajándékoztuk a megmaradt dohányárunkat egy dohányzó ismerősünknek. Eljutottunk idáig is. Azt olvastam valahol, hogy a nikotinnak három hét kell, hogy kiürüljön majdnem teljesen a szervezetből. Amíg ez nem történik meg, addig vannak elvonási tünetek. Így azt hiszem, az első három hét lesz a legnehezebb. Azt is olvastam, hogy magának a nikotin elvonásnak a tünetei nem túl veszélyesek. Nem okoz fizikai fájdalmat, nem fullaszt, nem okoz szorongást, nem okoz fejfájást. Mindenki, aki mást állít, az hazudik. Ezt az eddigi tapasztalataim is igazolják. Nekem sincsenek ilyen tüneteim. Azt írták, hogy hasonló érzés a nikotinelvonás tünete az éhségérzethez. Egyfajta üresség érzést ad fűszerezve némi cselekvési vággyal. És nekem is ilyen tüneteim vannak a mostani leszokásom alatt. De akkor vajon miért lehet, hogy máskor, korábbi leszokásaim alkalmával nekem is voltak másfajta tüneteim – egy kicsit most is, a második napon mellkasi szorítással ébredtem (Dumbo effekt) -, és mások is számolnak be egyéb különböző tünetekről, akik leszokóban vannak: szédülés, émelygés, fejfájás, fulladás, szorongás, stb.. Nem tudom,  ezek miért vannak másoknál, és miért voltak több korábbi leszokásomnál nekem is. Nem tudom, most miért nincsenek, de egy biztos, hogy most nincsenek, és a nikotin elvonás tünete nem lehet, hiszen korábban is cigiztem, most is cigiztem, mégis akkor más volt a tünet és most is más. Egyetlen dolog különbözik a korábbi kísérleteim és a mostani között: a hozzáállás, az agyban történő elhatározás, a cigiről és leszokásról való megváltozott gondolkodás. Korábban meg voltam győződve arról, hogy a cigi ad valami pluszt nekem. Hogy megnyugtat, ellazít, felszabadít, stb. Amikor pedig le akartam szokni, mindig az járt a fejemben, hogy hiányozni fog ez a plusz nekem azokon az alkalmakon, amikor máskor is adta azt a pluszt. Talán ez az egész csak pszichés dolog. Mivel akkor agyban nem tudtam megszabadulni a cigitől, így az tudat alatt kihatással volt a testemre, a viselkedésemre és nem utolsó sorban a lelkemre, és lehet emiatt volt az a depresszív jellegű szorongás a leszokásokkor, amit akkor a nikotinhiánynak tulajdonítottam. Ellenben most az egész más. Részben az egészségi állapotom romlása miatt – reflux és társai – döntöttem a leszokás mellett. De tényleg csak részben. Már hónapok óta tervezgetem a leszokást, napról napra egyre többet játszottam a gondolattal, és amikor felmerült a kérdés magamban, hogy miért is? A válasz kézenfekvő volt: mert tönkretesz, mert egyre rosszabb a közérzetem is tőle, mert sokba kerül, mert igazából már nem is esik jól – lehet soha nem is esett jól, csak elhitettem magammal -, mert igazából nem is ad semmi pluszt, de szép lassan megöl majd… és addig-addig mondogattam ezeket magamnak, míg egyre komolyabban kezdtem elhinni. Megváltoztattam a tudati hozzáállásomat a dohányzáshoz. De akkor miért folytattam? Mert ott volt a fizikai elvonás tünete, ami mindettől függetlenül nem kellemes érzés, és tényleg elég szar élethelyzetben voltam. De a tudati változás érezhető volt. Nem szívesen gyújtottam rá, de amikor már a nikotinhiány cigiért kiáltott, kénytelen-kelletlen kimentem rágyújtani, de ha hiszitek, ha nem, sok esetben a cigi felénél, de volt egy-két slukk után elnyomtam, mert a fizikai elvonás enyhült ettől a kevéstől is, de nem esett jól a cigi. Eltűnt az a varázs, ami régen a cigi-szertartás körül volt. És nem sokra rá változott a szar élethelyzet. Nem mondom, hogy sokkal jobb lett, de a környezetváltozás meghozta az akkor már három-négy hónapja érlelődő elhatározást: leszokok a cigiről. De hogy miért regéltem ezt most el? Azért, mert ettől függetlenül akárhogy is vesszük, csak szívtam ezt a szart tizenkilenc évig, és az nyolc nap alatt nem tűnik el. A mai bejegyzés elején említett filozofikus dolog pedig nem más, mint a szervezetből ürülő nikotin hatása megfűszerezve a tudatalatti játékával.

Minden az elhatározással kezdődik...

Sokszor játszottam már el a gondolattal: leszokok a cigiről. De valahogy sosem volt elég erős az elhatározás ahhoz, hogy ezt néhány óránál, vagy esetleg néhány napnál tovább ki is bírjam. Sokszor előfordult már, hogy úgy feküdtem le este, hogy holnaptól nem gyújtok rá… aztán reggel, mikor felkeltem – emlékezvén esti fogadalmamra – kimentem a konyhára, öntöttem magamnak egy kávét, majd rágyújtottam azzal a megnyugtató gondolattal, hogy most biztosan sikerült volna, de miért pont ma? Majd holnaptól…

És ez így megy pár napig, majd azt mondom: ó, most olyan sok a gond, a stressz, meg a feszültség, most nem fog menni, mert a cigi legalább megnyugtat. Majd valamikor, ha rendezettebb lesz a környezet, az élet…

A leszokásról készült naplót később kezdtem el publikálni, mint ahogyan az valóban íródni kezdett volna. Az ok nem az volt, hogy nem voltam biztos magamban, és mert ciki lett volna pár nap után abbahagyni, mert most egészen biztos vagyok benne, hogy leszokok végleg. A valódi ok a késleltetett publikálásra az volt, hogy nem igazán tudtam még az elején, hogy pontosan milyen szálon és milyen formában is akarom csinálni. Azt sejtettem, hogy csak leszokás napi tapasztalt érzéseitől pár nap után dög unalmas lesz a napló, így gondolkodtam, hogy is legyen. Végül arra jutottam, hogy bár jelen napló a leszokásomnak állít emléket, de közben gondoltam megosztom a gondolataimat, tapasztalataimat akár saját (jelen és korábbi), akár számtalan ismerősöm korábbi (sikeres és sikertelen) próbálkozásairól. Arra gondoltam, esetleg amit itt majd le fogok írni talán erőt, lendületet ad a kezdő lépések megtételéhez, vagy netalántán további erőt, kitartást ad a már leszokóban lévőknek. Lesznek vélemények, ötletek a folytatásban… és bizony lesznek erős kijelentések is, melyek elsőre esetleg sérthetik a dohányosokat, de biztosíthatok mindenkit, hogy nem a gyalázás a cél, és igyekszem mindig megindokolni majd a hangvételt, vagy az erős kijelentést, hiszen én magam is hosszú évekig büdös bagós voltam, hogy engedhetném meg magamnak azt a luxust, hogy úgy beszéljek a dohányzókról, mintha én magam sosem tartoztam volna közéjük. A napló szerkezete mindvégig megmarad majd: a címben dátum, nap, az órák száma / napok száma lesz majd. Később esetleg, majd lesznek alcímek is, de napi bejegyzésekben nem feltétlenül csak arról lesz szó, hogy hogyan bírtam azt a napot cigi nélkül, hiszen az majd egy idő után már egyáltalán nem fog hiányozni, és akkor majd miről írnék? Szóval lesz sok okoskodás, és lesznek tények, tévhitek, tapasztalatok, és lesznek figyelmeztetések is, mire érdemes vigyázni. Nem kívánom a blogot tematikusan szétbontani. Nem lesznek sokat mondó címmel rendelkező fejezetek, azok alatt alfejezetek. Ez nem egy könyv, hanem egy napló. Folyamatos lesz, akit érdekel, és aki komolyan fontolgatja a leszokás gondolatát, az lapozzon vissza, és kezdje elölről, ha akarja. Ha nem, hát nem…

2012.04.26. Csütörtök – 0. óra / 0. nap

Tegnap írtam: "...És ez így megy pár napig, majd azt mondom: ó, most olyan sok a gond, a stressz, meg a feszültség, most nem fog menni, mert a cigi legalább megnyugtat. Majd valamikor, ha rendezettebb lesz a környezet, az élet…" De mivel mi most a XXI. Század Magyarországán élünk, tehát vajmi kevés az esély a rendezett, nyugodt, gondtalan, stressztől mentes életre, így ma délután négy óra körül megszületett az elhatározás: - ez volt az utolsó cigi, amit elszívtam! – és ezzel elhajítottam a kezemben lévő csikket…