2012.05.09. Szerda – 312. óra / 13. nap

A mai nap is simán elment. Sok mindent a saját állapotomról nem tudok írni, mert jóformán alig mozdultam ma ki itthonról. Viszont, ígértem pár napja, hogy majd kifaggatom a feleségemet, hogy neki mi a véleménye most erről az egész cigizés / leszokás dologról. Ma megpróbáltam, de mentem vele sokra. Elmondta, hogy sokkal jobban érzi magát így nem dohányozva, és örült, hogy büszke vagyok rá a kitartásáért, de ennyi kb. Többet nem tudtam vele beszélni erről. Szerinte nincs mit beszélni róla, és én amúgy is sokat beszélek most erről. Hát így jártam… azt hiszem, most abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy senkit nem érdekel, mit dumálok. Aki dohányzik, azt azért nem, mert „mit okoskodik ez itt nekem tizenhárom nap után”, aki soha nem dohányzott azt meg azért nem, mert neki halvány lila fingja sincsen – és nem is lesz, míg egyszer nem lesz függő, de persze ne legyen, ezt nem kívánom neki – arról, mit jelent dohányozni, és mit jelent leszokni. Végül pedig aki leszokott, vagy épp leszokóban van, azt meg azért nem érdekli, mert már vagy túl van rajta, és szarik rá, vagy elbukott és szégyelli, vagy épp még csak pár napja fogott neki, és nem kell neki a hegyi beszéd. Na ebben a sajátos helyzetben leledzem most a sok-sok gondolatommal, de nem adom fel. Juszt is leírom őket, hátha mégis csak érdekel valakit. De ha már ezt az ígéretet nem sikerült beváltani – hogy kifaggatom az asszonyt erről – akkor beváltok egy másikat: tegnap statisztikákat írtam, és azt ígértem, számokban leírom, ez alatt a tizenkilenc év dohányzással telt év alatt mennyi mérget vittem be a szervezetembe. A kiinduló számok így néznek ki:

19 év = 19 * 365 nap = 6935 doboz = 136.510 szál cigaretta
6935 * 385 Ft = 2.669.975 Ft
(részletezés a tegnapi bejegyzésben)

Na! Akkor innen folytatnám. Mivel a dohányos időszakom 90%-ban kék Sophianae-t szívtam, az lesz a mérvadó a számításoknál. A kék „szofi” méregtartalma:

Nikotin:               0,7  mg / szál    0,7 * 136.510 =       95557 mg =      95,557 g   (~2389 * a halálos adag)
Kátrány:                8  mg / szál       8 * 136.510 =   1092080 mg =      1,09208 kg
Szén-monoxid:     7  mg / szál       7 * 136.510 =     955570 mg =      0,95557 kg

„A nikotin valójában méreg, halálos adagja 20-60 mg. (Méreg az az anyag, amelynek viszonylag kis egyszeri adagja is a szervezetbe jutva annak pusztulását idézheti elő.) Az égő dohánylevél nikotintartalmának 30-60 %-a kerül a füstbe, ebből a dohányzás módjától függően (hányszor, mekkorákat szívunk, mennyire szívjuk le a tüdőbe a füstöt) 20-90 % szívódik fel. A felszívódott mennyiség nagymértékben függ a használt termék nikotintartalmától. Nézzük csak: egy cigaretta 2 mg-os nikotintartalmának mondjuk 50 %-a kerül a füstbe, az 1 mg, ennek mondjuk 50%-a felszívódik, az 0.5 mg cigarettánként. Akkor ötven db cigarettából már be lehet vinni egy halálos adagot.”

Na ebből mindenki kalkulálhat magának amit csak akar. Számomra igen elborzasztó az az eredmény, hogy majdnem hárommillió forintot költöttem arra, hogy egy kiló kátrányt és majdnem egy kiló szénmonoxidot – és még persze vagy 400 különböző összetevőt – juttassak a tüdőmbe, a tüdőmből a véráramba, a véráramból pedig a létfontosságú erek falába, ahol is szépen lassan lerakódik…

2012.05.08. Kedd – 288. óra / 12. nap

Ma utaztam vissza Záhonyból Budapestre. Az út közel sem volt olyan nyugodt, mint tegnap. Sikerült kifognom pont egy olyan helyet, ahol körülöttem mindenütt csupa izgő-mozgó, fészkelődő, és egyfolytában zajongó emberek ültek. Így a pihentető szunyókálás kizárva. Ráadásul velem szemben egy beszédkényszeres fickó ült. Egyfolytában beszélgetni akart, ami már önmagában is roppant mód zavart, mert én nem kívántam vele kommunikálni. De erre jött még a hab: a fickó igen csak aktív dohányos lehet, mert újai – melyekkel a cigarettát tartja feltehetőleg – teljesen el voltak színeződve a cigi füstjétől. De valami olyan erősen, hogy olyat még nem láttam. Az újai hegye, a körme, sőt még a szája széle is. Roppant mód visszataszító látvány volt. Én majdnem húsz éve dohányzom, de nekem sosem volt elszíneződve sem a kezem tőle, sem a szám széle. De mindezt még tovább fűszerezte az az áporodott kesernyés-savanykás elégett cigaretta szag, ami a ruhájából áradt. Mintha egy több hete ki nem ürített, esőtől megázott hamutartót kellett volna szagolnom. És minden alkalommal, amikor megszólalt, a dózis a tízszeresére emelkedett. Borzalmas volt. Ez annyira erős „dekkszag” volt, hogy ezt szerintem még egy aktív dohányos is érezné, nem hogy egy nem dohányzó. Nekem pedig a leszokásom zsenge kezdetén ez abszolút nem hiányzott. De jót tett! Ismét megerősödött bennem az a tudat, amiről tegnap is írtam: a cigaretta iszonyatosan undorító! Ilyenkor törnek fel bennem olyan gondolatok, hogy vajon mit „élveztem” én ebben eddig? És ha engem most kicsit kevesebb, mint két héttel leszokásom után ennyire zavar a dohányosok „aurája”, akkor vajon miért csodálkoztam azon, mikor dohányoztam, és az én „aurám” zavart másokat. Persze ilyenkor jön a megrögzött és leszokni képtelen dohányos azzal a szánalmasan gyenge érvvel, hogy: „a higiénia csodákra képes. Dezodor, fogmosás, szájspray, stb..” De ez nevetséges. Semmilyen illatszer, vagy tisztítószer nem képes elnyomni a cigi szagát. Csak, ha azt kimossák teljesen. A frissen mosott ruhának nincs cigi szaga, amíg abban rá nem gyújt valaki. A frissen és alaposan megmosott száj/fogak nem bűzlenek addig, míg rá nem gyújt az illető. Még talán a bőréből is ki tudja áztatni egy alapos, és hosszan tartó fürdőzéssel az ember a cigaretta szagát, de akkor is büdös marad, csináljon is akármit. És miért? Mert a tüdeje tele van ezzel a szaggal – az még nekem is tele van vele, és lesz is még egy ideig, de lassan tisztul, ha nincs utánpótlás -, és minden egyes kilégzéskor árad a szájából a „dekkszag”. És ez ellen – amíg dohányzik – nem tudni tenni semmit. A szájspray erre kevés. A rágógumi is kevés, hiszen a tinédzserek is rágóval próbálják anyu elől elrejteni a ház előtt elszívott cigi szagát, de hiába a rágó, ha elég közel – elég 1-1,5m – közel kerül anyuhoz, akkor anyu megérzi, ha ő maga nem dohányzik. Még akkor is sanszos, hogy megérzi, ha dohányzik. De eltértem a tárgytól nagyon… szóval iszonyú szaga volt a férfinak, és Záhonytól egészen Hajdúszoboszlóig eregette itt velem szemben – alig 1m-re tőlem – az „üde” szagokat. Eddig is komoly, és végleges volt az elhatározásom, de most, mindezek után, ha lehet, még szilárdabb és még komolyabb lett az elhatározásom. Nem hiányzik ez nekem, nem kell ez nekem... nem vagyok hajlandó ezért egy vagyont fizetni éveken át. Ja! Apropó! Egy vagyon. Ma nekiálltam kiszámolni, hogy mennyit költöttem cigire, amióta – tizenkilenc éve – dohányzom. 1993-óta dohányzom. Azóta szinte végig Sophianae-t szívtam. Hol barnát, hol kéket, de a márka mellett kitartottam. Akkoriban egy dobozhoz még 65 Ft-ért lehetett hozzájutni. Manapság már 640 Ft egy dobozzal. Átlag napi egy dobozzal fogok számolni, mert bár, amikor kezdtem, még nem szívtam annyit, de amikor évekig az építőiparban dolgoztam, akkor elment néha egy nap alatt 1,5-2 csomag is az alap nap / 1 csomag helyett, így átlagban vehetek napi egy csomagot. A cigit dobozonként 3857 Ft-al fogom számolni. Ez úgy jött ki, hogy kicsit felhúztam az átlagot az akkori és a mostani dohányárak között: (65 * 2 + 640) / 2. Miért? Mert a dohányárut egyrészt az utóbbi években többször emelték, másrészt mindig az aktuális árhoz képest emelik X%-al, ami ugye igencsak hasonlít egy sávos kamatozáshoz. Ezért nem lett volna valódi átlagár a (65 + 640) / 2. Szóval…

19 év = 19 * 365 nap = 6935 doboz = 136.510 szál cigaretta (részletezés a dőlt betűs részben)

6935 * 385 Ft = 2.669.975 Ft

Ugye 2006 előtt még egy doboz cigi 20 szál volt, 2006 után már csak 19. Így ha pontos akarok lenni, akkor ezt figyelembe kell venni a szálak kiszámolásánál.

1993-óta szívom. Az 2006-ig 13 év (4745 nap) – 4745*20 = 94.900 szál, és 2006-tól 2012-i még 6 év (2190 nap) -- 2190*19 = 41.610 szál.

Majdnem hárommillió forint… és mire költöttem?

– arra, hogy undorítóan büdös szag járja át a testemet kívül és belül…

– arra, hogy ugyanez az undorító szag járja át a lakást, amiben élek…

– arra, hogy az egészségemet károsítsam…

– arra, hogy – ahogy egyre inkább előtérbe kerülnek a nemdohányzók jogai – kiutáltassam magam a társadalomból…

– arra, hogy mindezen hatások miatt a lelkiállapotom, és az önértékelésem is komoly kárt szenvedjen…

Majdnem hárommillió forint, amit kidobtam az ablakon egy dologra, amiről szentül meg voltam győződve, hogy az nekem kell, hogy az nekem jó, hogy attól jobb vagyok, erősebb vagyok, miközben folyamatosan az ellenkezője történt velem – és mindenki mással, aki dohányzik. És akkor most merje valaki azt állítani, hogy nem szánalmas, aki dohányzik? Szánni való mindegyik. Nem azért mondom, mert leszoktam. És nem is rossz értelemben mondom, mert a cigaretta egy drog. Azaz a nikotin. Függőséget okoz fizikailag és lelkileg is, és ez olyan lassan történik, hogy mire az ember észreveszi, már régen rá van szokva. Függ tőle. A leszokás pedig nem egyszerű dolog. Direkt nem azt mondom, hogy „nem könnyű”, mert ez így nem igaz szerintem. Igen is könnyű, ha a leszokás fejben történik, és a megfelelő gondolkodásbeli változás előzi meg. A „csak, mert nincs rá pénzem”, vagy a „csak, mert épp megijedtem, hogy köhögök” és hasonló indokok eleve halva született próbálkozások lesznek, mert nincs mögötte az igaz szándék, és a dohányzásról alkotott átalakult gondolkodás. De erről majd később… Majd egy következő alkalommal valamikor – talán holnap, talán később – kiszámolom ide azt is, hogy az elmúlt tizenkilenc év alatt mennyi kátrányt, mennyi szén-monodxidot és mennyi nikotint vittem be a szervezetembe ezzel a majdnem hétezer doboz cigivel, amit azóta elszívtam, hogy túltettem magam életem első cigijén.

2012.05.07. Hétfő – 264. óra / 11. nap

A délelőtt folyamán megint előbújt egy-két alkalommal a cigaretta utáni vágy. De már nem tart sokáig. Ez a tizenegyedik nap, már nincs olyan messze a három hét. Mert ugye írtam, ennyi idő kell, hogy a szervezetből kiürüljön a nikotin… délután viszont olyan helyzetbe kerültem, amit eddig iszonyúan nehezen viseltem el cigi nélkül. Meg kellett tennem a Budapest-Záhony távolságot vonattal (négy és fél óra dög unalom). Ugyebár a vonatokon már jó ideje tilos a dohányzás, és eddig ettől mindig iszonyú szenvedés volt a négy és fél órás vonatút. Általában a vonatról való leszállást követően zsinórban szívtam el vagy három szálat. Az utat pedig végigstresszeltem, amiért meg voltam fosztva a dohányzáshoz való állampolgári jogomtól. Mivel hellyel-közzel az ilyen vonat utak mindig pont ugyanolyan egyformán unalmasak, ez most egy nagyon jó összehasonlítási alap volt a cigizős és a nem cigizős állapotom terén. Hatalmas megelégedéssel konstatáltam, hogy sokkal nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban utaztam most, és nem is tűnt olyan hosszúnak a vonatút, mint amikor állandóan az járt a fejemben, mikor gyújthatok már végre rá egy cigire… vagy kettőre. Meglepett, hogy készülődéssel – és nem unatkozással – töltött délelőtt rám jött a cigizhetnék, ellenben egy unalmas vonatúton nem. De hát ez van, mindenesetre ez egy nagyon érdekes összehasonlítás volt… és itt megint rájöttem, hogy a cigi semmi extra pluszt nem ad az embernek. Azaz ad, de semmi jót nem. Ahelyett, hogy – úgymond – megnyugtatna, inkább állandóan csak idegesít, bestresszel. Miért? Tizenegy napja egyszer sem kellett idegeskednem azért, hogy „Jaj, úristen! Mindjárt elfogy a cigim, és nincs már nyitva semmi!”, és azért sem kellett türelmetlenkednem, hogy „Na mikor gyújthatok már végre egy szálra?”. Ez utóbbi ugye megeshet vonaton ülve a megérkezést várva, munkahelyen a szünetet várva, hivatalban egy jó hosszú várakozás közben, stb., stb.. Szóval az első eset – ajajelfogyakészletemmileszvelem – kimondottan be tud pánikoltatni egy aktív dohányost. A második eset pedig – főleg most, hogy már szinte sehol sem lehet cigizni, és már dohányzó helyiségek sincsenek a munkahelyeken sem – egyre gyakrabban lesznek mindennapos események, és egy dohányos tudja jól, hogy ez igen idegtépő tud lenni. És mit ér az pár másodpercnyi (ál)felüdülés, amit a végre elszívott cigi nyújt ahhoz képest, amennyit az ember kínlódik, mire eljut odáig, hogy megkapja? Hiába… a dohányzás már nem divatos. Ötven-hatvan évvel ezelőtt vagány, sőt macsós volt cigizni egy férfinek. Ha egy férfi nem cigizett, az puhánynak számított. Ma pont fordítva van. Aki dohányzik, az gyenge, a társadalom elítéli, kiveti, aki viszont nem, az az erős. Ma már nem macsós, hanem szánalmas a cigiző ember – mondom ezt annak teljes tudatában, hogy pár nappal ezelőtt tizenkilenc évig én is pont ilyen gyenge és szánalmas alak voltam. – Na, de nagyon elkanyarodtam… érdemes tehát elgondolkodni, hogy a cigi valóban megnyugtat, vagy inkább folyamatosan stresszben tart. Ha őszintén, logikusan végiggondolja az ember, mikkel kell a huszonegyedik század Európájában szembenéznie egy dohányosnak, akkor inkább az utóbbira szavaznék: nem megnyugtat, hanem stresszben tart… nem ellazít, hanem feszültté tesz… nem felszabadít, hanem rabságba taszít…

2012.05.04. Péntek – 192. óra / 8. nap

Ez egy érdekes nap volt. Ma többször is – kb úgy 2-3 óránként – hülye gondolatok és kérdések törtek rám a cigivel és a leszokásommal kapcsolatban. Azt hiszem, ma igazán felszínre tört a pszichikai függőség. Ugyanis olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy…

– Miért is szokok le?

– Miért most szokok le?

– Vajon milyen érzés lenne, ha most rágyújtanék?

– Beszédülnék-e most egy cigitől, így hét nap után?

Na szóval ma ilyen filozofikus napom volt, de szerencsére nem gyújtottam rá.  Most már a feleségem is egyre jobban bírja. Neki ez az ötödik napja. De már ő is büszke magára, hogy ideáig kibírta, és ez neki is erőt ad a folytatáshoz. Amúgy ma eljutottunk odáig, hogy elajándékoztuk a megmaradt dohányárunkat egy dohányzó ismerősünknek. Eljutottunk idáig is. Azt olvastam valahol, hogy a nikotinnak három hét kell, hogy kiürüljön majdnem teljesen a szervezetből. Amíg ez nem történik meg, addig vannak elvonási tünetek. Így azt hiszem, az első három hét lesz a legnehezebb. Azt is olvastam, hogy magának a nikotin elvonásnak a tünetei nem túl veszélyesek. Nem okoz fizikai fájdalmat, nem fullaszt, nem okoz szorongást, nem okoz fejfájást. Mindenki, aki mást állít, az hazudik. Ezt az eddigi tapasztalataim is igazolják. Nekem sincsenek ilyen tüneteim. Azt írták, hogy hasonló érzés a nikotinelvonás tünete az éhségérzethez. Egyfajta üresség érzést ad fűszerezve némi cselekvési vággyal. És nekem is ilyen tüneteim vannak a mostani leszokásom alatt. De akkor vajon miért lehet, hogy máskor, korábbi leszokásaim alkalmával nekem is voltak másfajta tüneteim – egy kicsit most is, a második napon mellkasi szorítással ébredtem (Dumbo effekt) -, és mások is számolnak be egyéb különböző tünetekről, akik leszokóban vannak: szédülés, émelygés, fejfájás, fulladás, szorongás, stb.. Nem tudom,  ezek miért vannak másoknál, és miért voltak több korábbi leszokásomnál nekem is. Nem tudom, most miért nincsenek, de egy biztos, hogy most nincsenek, és a nikotin elvonás tünete nem lehet, hiszen korábban is cigiztem, most is cigiztem, mégis akkor más volt a tünet és most is más. Egyetlen dolog különbözik a korábbi kísérleteim és a mostani között: a hozzáállás, az agyban történő elhatározás, a cigiről és leszokásról való megváltozott gondolkodás. Korábban meg voltam győződve arról, hogy a cigi ad valami pluszt nekem. Hogy megnyugtat, ellazít, felszabadít, stb. Amikor pedig le akartam szokni, mindig az járt a fejemben, hogy hiányozni fog ez a plusz nekem azokon az alkalmakon, amikor máskor is adta azt a pluszt. Talán ez az egész csak pszichés dolog. Mivel akkor agyban nem tudtam megszabadulni a cigitől, így az tudat alatt kihatással volt a testemre, a viselkedésemre és nem utolsó sorban a lelkemre, és lehet emiatt volt az a depresszív jellegű szorongás a leszokásokkor, amit akkor a nikotinhiánynak tulajdonítottam. Ellenben most az egész más. Részben az egészségi állapotom romlása miatt – reflux és társai – döntöttem a leszokás mellett. De tényleg csak részben. Már hónapok óta tervezgetem a leszokást, napról napra egyre többet játszottam a gondolattal, és amikor felmerült a kérdés magamban, hogy miért is? A válasz kézenfekvő volt: mert tönkretesz, mert egyre rosszabb a közérzetem is tőle, mert sokba kerül, mert igazából már nem is esik jól – lehet soha nem is esett jól, csak elhitettem magammal -, mert igazából nem is ad semmi pluszt, de szép lassan megöl majd… és addig-addig mondogattam ezeket magamnak, míg egyre komolyabban kezdtem elhinni. Megváltoztattam a tudati hozzáállásomat a dohányzáshoz. De akkor miért folytattam? Mert ott volt a fizikai elvonás tünete, ami mindettől függetlenül nem kellemes érzés, és tényleg elég szar élethelyzetben voltam. De a tudati változás érezhető volt. Nem szívesen gyújtottam rá, de amikor már a nikotinhiány cigiért kiáltott, kénytelen-kelletlen kimentem rágyújtani, de ha hiszitek, ha nem, sok esetben a cigi felénél, de volt egy-két slukk után elnyomtam, mert a fizikai elvonás enyhült ettől a kevéstől is, de nem esett jól a cigi. Eltűnt az a varázs, ami régen a cigi-szertartás körül volt. És nem sokra rá változott a szar élethelyzet. Nem mondom, hogy sokkal jobb lett, de a környezetváltozás meghozta az akkor már három-négy hónapja érlelődő elhatározást: leszokok a cigiről. De hogy miért regéltem ezt most el? Azért, mert ettől függetlenül akárhogy is vesszük, csak szívtam ezt a szart tizenkilenc évig, és az nyolc nap alatt nem tűnik el. A mai bejegyzés elején említett filozofikus dolog pedig nem más, mint a szervezetből ürülő nikotin hatása megfűszerezve a tudatalatti játékával.