2012.05.02. Szerda – 144. óra / 6. nap

Ma reggel el kellett mennem az egyik cimborámhoz, és ez a dolog teljesen kikészített. Ő ugyanis dohányzik, méghozzá bent a lakásban, így egy éppen leszokóban lévő számára a környezet maga a kénköves pokol. A lakásban akkor is érezhető a csábító dohány szag, ha épp nem ég cigi, ha meg ég, akkor kész is a kínszenvedés. De mint korábban írtam: nem fogom kerülni a kísértő helyzeteket, mert előbb vagy utóbb a kísértés úgyis utolér. Így bátran álltam a sarat, és nem gyújtottam rá. De ez most tényleg iszonyatosan nagy erőfeszítésbe tellett. Aztán délután hazamentem. Nem volt kellemes a délután sem. Nem tudom, hogy ez még a délelőtti aktív kísértés eredménye-e csupán, vagy azért van, mert már nagyon elvonási tüneteim vannak, de az egész délután a kellegycigivagymegdöglök érzés jegyében telt. Természetesen, mint ez várható is volt, se nem gyújtottam rá, se nem döglöttem meg. Ellenben egész délután ingerlékeny voltam, gyakorlatilag szikrára robbantam. Na de majd csak elmúlik ez az állapot is. Valahol azt olvastam, hogy a nikotinnak három hét kell míg kiürül a szervezetből, és ahogy egyre jobban ürül, úgy hiányzik egyre jobban a cigi, míg végül teljesen ki nem ürül, és utána kezdenek enyhülni az elvonási tünetek is. Ezek szerint – ha ennek lehet hinni – akkor három hét szenvedés garantált. No de sebaj. A leszokásért szenvedni kell… akárcsak a rászokásért. Az sem egyik napról a másikra ment, hanem hosszú hetek munkája keserves munkája volt anno, akkor miért lenne könnyebb a leszokás? Na de valahogy csak elment ez a nap is.

2012.04.28. Szombat – 48. óra / 2. nap

Reggel… ébredés… mikor kinyitottam a szemem, és nagyjából magamhoz tértem – ez azt jelenti, hogy homályosan láttam, és fogalmam sem volt, melyik nemhez tartozom – fura érzésem volt. Konkrétan olyan érzés volt, mintha Dumbó ücsörögne a szegycsontomon. Nehezen kaptam levegőt. A cigi… az az átkozott cigi. De erős leszek, mint a Terminátor. Nagy-nagy nehézségek árán kibotorkáltam a konyhába. Csináltam egy kávét… na ezt most tényleg nem kellett volna. A második reggel teljesen meghazudtolta az elsőt. Most falkaparós volt, és nem sok hiányzott, hogy rágyújtsak. De nem tettem. A nap többi része nagyjából a reggeli idill jegyében telt. Egész nap idegbeteg voltam. Kb. egyetlen rossz pillantás felém elég volt ahhoz, hogy kivégzőosztag elé állítsak bárkit. Szegény feleségem… ma mindenért ő volt a hibás… közben meg folyamatosan cselekvési kényszerem van. Mindegy mit, csak csinálni kell valamit. Menjünk sétálni, menjünk sportolni, menjünk szexelni, menjünk akármit csinálni… vagy együnk valamit, vagy, vagy, vagy… szóval ez a nap pokoli volt, de valahogy csak eltelt, és végezetül ma sem gyújtottam rá. És nem öltem meg senkit. Na ezt fel is írom a jócselekedeteim közé…