Reggel… ébredés… mikor kinyitottam a szemem, és nagyjából magamhoz tértem – ez azt jelenti, hogy homályosan láttam, és fogalmam sem volt, melyik nemhez tartozom – fura érzésem volt. Konkrétan olyan érzés volt, mintha Dumbó ücsörögne a szegycsontomon. Nehezen kaptam levegőt. A cigi… az az átkozott cigi. De erős leszek, mint a Terminátor. Nagy-nagy nehézségek árán kibotorkáltam a konyhába. Csináltam egy kávét… na ezt most tényleg nem kellett volna. A második reggel teljesen meghazudtolta az elsőt. Most falkaparós volt, és nem sok hiányzott, hogy rágyújtsak. De nem tettem. A nap többi része nagyjából a reggeli idill jegyében telt. Egész nap idegbeteg voltam. Kb. egyetlen rossz pillantás felém elég volt ahhoz, hogy kivégzőosztag elé állítsak bárkit. Szegény feleségem… ma mindenért ő volt a hibás… közben meg folyamatosan cselekvési kényszerem van. Mindegy mit, csak csinálni kell valamit. Menjünk sétálni, menjünk sportolni, menjünk szexelni, menjünk akármit csinálni… vagy együnk valamit, vagy, vagy, vagy… szóval ez a nap pokoli volt, de valahogy csak eltelt, és végezetül ma sem gyújtottam rá. És nem öltem meg senkit. Na ezt fel is írom a jócselekedeteim közé…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése