2012.12.28. Péntek – 5804. óra / 246. nap – Füstmentes Karácsony

Ez a karácsony lett első közös dohányfüstmentes karácsonyunk, ami egyébként a családiasság jegyében telt el. Az elmúlt két évben Záhonyban laktunk. Az idei év elején költöztünk fel ismét Budapestre, majd nem sokkal rá jött ez a leszokás dolog. Na de ne menjünk vissza ennyit az időben. :-) Szóval, a karácsony a családiasság jegyében telt, mert vendégségbe érkezett a feleségem családja Záhonyból. Ennek megfelelően nagyon készültünk, sütöttünk-főztünk, sürögtünk-forogtunk, takarítottunk, bevásároltunk, fát díszítettünk... emlékszem még, régebben ilyenkor a nagy pörgésben egyik cigi a másik után vált füstté. De most nem, ez az ünnep egészen más volt. A lakás nem bűzlött a kesernyés szagú, mindent sárgára festő kátrány és nikotin elegyétől. Ebben az évben a karácsony illatai járták át a házat. A fenyőgyantáé, a frissen sült kacsáé, a töltött csirkéé, és a finom, fűszeres forralt boré... amitől igazán jó volt ez a kis családias füstmentes ünnep, az az, hogy a feleségem családja nem dohányzókból áll. Így az eddigi közös karácsonyok vagy úgy teltek, hogy mi ki-ki szaladgáltunk rágyújtani, így folyton megszakadt a beszélgetés, játék, vagy amit éppen közösen csináltunk. De ebben az évben ez egészen másképp történt. Igazán szép, hangulatos és meghitt karácsony volt az idei. Aztán elmúlt, a rokonok hazamentek, és mi ismét édes kettesben maradtunk az én imádott feleségemmel. :-)

Egyébiránt elmondhatjuk azt, amit már több korábbi bejegyzésünkben elmondtunk: egyáltalán nem hiányzik már nekünk a cigaretta. Sokkal jobb, színvonalasabb és ami fontos, egészségesebb életet élünk. Annyira nehéz már most, ilyen viszonylag kevéske idő elteltével is elképzelni, hogy volt idő, amikor a szokások rabjai voltunk, és a nikotin utáni éhségünkhöz igazítottuk az egész életünket. Ha valami, akkor ez a szokás az, ami egészen biztosan rabszolgává teszi az embert. Hihetetlennek tűnik, hogy felnőtt, ép eszű ember révén hagytuk, hogy a félórás periódusok irányítsanak minket. Régóta nem dohányoztunk már abban a térben, amiben élünk. Így minden egyes fránya cigarettáért ki kellett menni a házból. Amellett, hogy ez télen elég komikus - zokni fel, pulcsi fel, kabát fel, sapka fel, ház elé ki, cigi elszív, jó meleg házba be, sapka le, kabát le, zokni le -, még azzal is jár, hogy minden tevékenységet amit az ember a család nemdohányzó tagjaival csinált, állandóan meg kellett szakítani. A családi Activity partik, a kártyapartik, a nagy családi eszmecserék mind, mint így zajlottak. Ez pedig így utólag visszanézve elég szánalmasnak hat. Ha létezik rabszolgaság, akkor dohányosnak lenni az egyik legnagyobb rabszolgasors...

Na de ennyit erről. A lényeg, hogy ez a karácsony más volt, jobb volt, szebb volt... de mint minden, ami az ember életében jó, ez is oly hamar elrepült... de sebaj, már várjuk a következő karácsonyt, ahol ha minden jól megy, akkor már talán hármasban leszünk. Ja igen! Mert hogy az én drágámmal a gyermekvállalást tervezgetjük, így meg is beszéltük, hogy hamarosan belekezdünk a baba projektbek. :-)

2012.05.12. Szombat – 384. óra / 16. nap

Ma kb. semmivel sem vagyok jobban, mint tegnap. Annyi változás történt talán, mintha a torkomban lévő szögesdrótgubancot kicserélték volna NATO drótra – a szögesdrót egy továbbfejlesztett változata –, mert a torkom jobban vacakol, mint te jobban vacakol, mint tegnap. De ez napközben már némi enyhülést mutatott, és estére már jobb volt kicsit. Persze az ürömben az öröm, hogy ilyen állapotban egyáltalán nem jelentkezik a derágyújtanék szindróma.

2012.05.11. Péntek – 360. óra / 15. nap

Ma elmentem a tüdőszűrő leletemért. Negatív. Bár – mint tegnap írtam is – különösebben komoly aggályaim és félelmeim nem voltak ezzel kapcsolatban, de így, hogy most már biztosan tudom a negatív eredményt, sokkal jobban érzem magam. Vagyis, hogy sokkal jobban érezném, ha mára nem lenne újabb bajom. Reggel korán ébredtem, nagyon korán. Méghozzá arra, hogy az orromon nem kapok levegőt, és a garatom annyira fáj, hogy nagyon. Megfáztam. Nem kicsit. A homlokom lüktet, az orrom be van dugulva, és ha sikerül is kifújni… na mindegy… szóval akkor sárga és sűrű. A garatom egyszerre ég, szúr, kapar… nátha! A franc egye meg… épp arról dicsekszem mindenkinek, hogy frissen leszokva a cigiről mennyire jól vagyok… meg hogy tele vagyok erővel, energiával… meg milyen király a közérzetem… aztán jön a nátha és megcáfol nekem itt mindent. Most kb. úgy érzem magam, mint akinek a torkában van egy szögesdrót gubanc van, és a fejét éppen légkalapáccsal simogatják. Na de ez van… majd elmúlik, és akkor dicsekedhetek tovább, hogy milyen kemény vagyok és erős mióta nem dohányzom… addig csendben meghúzom magam.

2012.05.10. Csütörtök – 336. óra / 14. nap – 2. hét

Ez is eljött. A mai nappal lesz meg a két hét. Lehet, hogy ez viccesen hangzik, de büszke vagyok magamra, és a kitartásomra. Két hét csak tizennégy nap, de egy majdnem húsz éve dohányzó embernél ez mindenképpel elismerésre méltó teljesítmény. Aki dohányzik, és próbált már leszokni, az tudhatja, miről is beszélek. Ma úgy döntöttem, hogy elmegyek tüdőszűrőre. Nincs rá különösebb okom, de csak hogy megnyugtassam magam. Utoljára akkor voltam, amikor a kötelező katonai behívómat megkaptam tizennyolc évesen. Most harmincnégy vagyok, azaz tizenhat éve voltam utoljára tüdőszűrőn. Gondoltam, ha már leszokom, és most épp olyan időszak van, hogy budapesti lakosok számára most harminc éves kor felett ingyenes – mert amúgy csak negyvenéves kor felett ingyenes – akkor elmegyek önmagam megnyugtatása céljából. Amúgy ez is érdekes volt. Az anno még évente törvény által előírt és mindenki számára (tizennyolc év felett) kötelező és ingyenes tüdőszűrés mekkora változáson ment át. Ma már nem kötelező és nem is ingyenes. A rohadt TB nem akarja fizetni gondolom. Azt a szöveget nyomják, hogy a tüdőrák előfordulása negyven éves kor alatt olyan ritka és elenyésző, hogy nem tartják indokoltnak a negyven éves kor alatt a rendszeres tüdőszűrést. Így a jelen érvényes törvény csak a negyven év felettieknek biztosítja az évente egyszeri díjmentes – TB által fizetett – nem orvosi beutalásra történő tüdőszűrést. Orvosi beutalóval – üzemorvosi nem számít ebbe bele – természetesen továbbra is ingyenes, ha megalapozott gyanú merül fel (rák, tbc), de amúgy fizetni kell érte. Mehetsz, amikor csak akarsz, ahányszor csak akarsz, de fizetni kell érte. Még akkor is, ha munkahelyi alkalmassági vizsgálat része. Ellenben van egy ilyen:

„A 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet szerint a gümőkóros betegek felkutatása, illetőleg a fertőzés veszélyének elhárítása céljából a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve a lakosság meghatározott részének vagy egyes korosztályoknak a szűrővizsgálatát rendelheti el, ha a tárgyévet megelőző évben a tuberculosis incidencia (adott időtartam alatt újonnan keletkező esetek gyakorisága) értéke a területen meghaladta a 25 százezreléket.”

Ez az az eset, amikor a fent leírtakban változás történik. És most pont egy ilyen időszak van Pest megyében:

„A Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve határozata 2011. június 3-án kelt. Ennek értelmében kötelező tüdőszűrés van érvényben Budapest főváros területén 2012. június 30-ig. A 2011. szeptember 20-án kelt határozat értelmében kötelező tüdőszűrés van érvényben Erdőkertes, Isaszeg, Pécel településeket érintően 2012. június 30-ig.”

Forrás: http://weborvos.hu/egeszsegpolitika/melyik_telepuleseken_kotelezo_ujra/183368/

Szóval, ma elmentem ingyenes tüdőszűrőre, az eredmény pedig holnap reggel tízre lesz meg. Különösebb aggályaim vagy félelmeim ez ügyben nincsenek, de persze az ördög sosem alszik elven, nem lehet tudni biztosan semmit. Majd holnap reggel kiderül. Egyébiránt jól vagyok. A közérzetem napról-napra egyre jobb, és mostanában már az úgyhiányzikegystaubhogyjajdenagyon érzés is egyre ritkábban talál rám.

2012.05.09. Szerda – 312. óra / 13. nap

A mai nap is simán elment. Sok mindent a saját állapotomról nem tudok írni, mert jóformán alig mozdultam ma ki itthonról. Viszont, ígértem pár napja, hogy majd kifaggatom a feleségemet, hogy neki mi a véleménye most erről az egész cigizés / leszokás dologról. Ma megpróbáltam, de mentem vele sokra. Elmondta, hogy sokkal jobban érzi magát így nem dohányozva, és örült, hogy büszke vagyok rá a kitartásáért, de ennyi kb. Többet nem tudtam vele beszélni erről. Szerinte nincs mit beszélni róla, és én amúgy is sokat beszélek most erről. Hát így jártam… azt hiszem, most abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy senkit nem érdekel, mit dumálok. Aki dohányzik, azt azért nem, mert „mit okoskodik ez itt nekem tizenhárom nap után”, aki soha nem dohányzott azt meg azért nem, mert neki halvány lila fingja sincsen – és nem is lesz, míg egyszer nem lesz függő, de persze ne legyen, ezt nem kívánom neki – arról, mit jelent dohányozni, és mit jelent leszokni. Végül pedig aki leszokott, vagy épp leszokóban van, azt meg azért nem érdekli, mert már vagy túl van rajta, és szarik rá, vagy elbukott és szégyelli, vagy épp még csak pár napja fogott neki, és nem kell neki a hegyi beszéd. Na ebben a sajátos helyzetben leledzem most a sok-sok gondolatommal, de nem adom fel. Juszt is leírom őket, hátha mégis csak érdekel valakit. De ha már ezt az ígéretet nem sikerült beváltani – hogy kifaggatom az asszonyt erről – akkor beváltok egy másikat: tegnap statisztikákat írtam, és azt ígértem, számokban leírom, ez alatt a tizenkilenc év dohányzással telt év alatt mennyi mérget vittem be a szervezetembe. A kiinduló számok így néznek ki:

19 év = 19 * 365 nap = 6935 doboz = 136.510 szál cigaretta
6935 * 385 Ft = 2.669.975 Ft
(részletezés a tegnapi bejegyzésben)

Na! Akkor innen folytatnám. Mivel a dohányos időszakom 90%-ban kék Sophianae-t szívtam, az lesz a mérvadó a számításoknál. A kék „szofi” méregtartalma:

Nikotin:               0,7  mg / szál    0,7 * 136.510 =       95557 mg =      95,557 g   (~2389 * a halálos adag)
Kátrány:                8  mg / szál       8 * 136.510 =   1092080 mg =      1,09208 kg
Szén-monoxid:     7  mg / szál       7 * 136.510 =     955570 mg =      0,95557 kg

„A nikotin valójában méreg, halálos adagja 20-60 mg. (Méreg az az anyag, amelynek viszonylag kis egyszeri adagja is a szervezetbe jutva annak pusztulását idézheti elő.) Az égő dohánylevél nikotintartalmának 30-60 %-a kerül a füstbe, ebből a dohányzás módjától függően (hányszor, mekkorákat szívunk, mennyire szívjuk le a tüdőbe a füstöt) 20-90 % szívódik fel. A felszívódott mennyiség nagymértékben függ a használt termék nikotintartalmától. Nézzük csak: egy cigaretta 2 mg-os nikotintartalmának mondjuk 50 %-a kerül a füstbe, az 1 mg, ennek mondjuk 50%-a felszívódik, az 0.5 mg cigarettánként. Akkor ötven db cigarettából már be lehet vinni egy halálos adagot.”

Na ebből mindenki kalkulálhat magának amit csak akar. Számomra igen elborzasztó az az eredmény, hogy majdnem hárommillió forintot költöttem arra, hogy egy kiló kátrányt és majdnem egy kiló szénmonoxidot – és még persze vagy 400 különböző összetevőt – juttassak a tüdőmbe, a tüdőmből a véráramba, a véráramból pedig a létfontosságú erek falába, ahol is szépen lassan lerakódik…

2012.05.08. Kedd – 288. óra / 12. nap

Ma utaztam vissza Záhonyból Budapestre. Az út közel sem volt olyan nyugodt, mint tegnap. Sikerült kifognom pont egy olyan helyet, ahol körülöttem mindenütt csupa izgő-mozgó, fészkelődő, és egyfolytában zajongó emberek ültek. Így a pihentető szunyókálás kizárva. Ráadásul velem szemben egy beszédkényszeres fickó ült. Egyfolytában beszélgetni akart, ami már önmagában is roppant mód zavart, mert én nem kívántam vele kommunikálni. De erre jött még a hab: a fickó igen csak aktív dohányos lehet, mert újai – melyekkel a cigarettát tartja feltehetőleg – teljesen el voltak színeződve a cigi füstjétől. De valami olyan erősen, hogy olyat még nem láttam. Az újai hegye, a körme, sőt még a szája széle is. Roppant mód visszataszító látvány volt. Én majdnem húsz éve dohányzom, de nekem sosem volt elszíneződve sem a kezem tőle, sem a szám széle. De mindezt még tovább fűszerezte az az áporodott kesernyés-savanykás elégett cigaretta szag, ami a ruhájából áradt. Mintha egy több hete ki nem ürített, esőtől megázott hamutartót kellett volna szagolnom. És minden alkalommal, amikor megszólalt, a dózis a tízszeresére emelkedett. Borzalmas volt. Ez annyira erős „dekkszag” volt, hogy ezt szerintem még egy aktív dohányos is érezné, nem hogy egy nem dohányzó. Nekem pedig a leszokásom zsenge kezdetén ez abszolút nem hiányzott. De jót tett! Ismét megerősödött bennem az a tudat, amiről tegnap is írtam: a cigaretta iszonyatosan undorító! Ilyenkor törnek fel bennem olyan gondolatok, hogy vajon mit „élveztem” én ebben eddig? És ha engem most kicsit kevesebb, mint két héttel leszokásom után ennyire zavar a dohányosok „aurája”, akkor vajon miért csodálkoztam azon, mikor dohányoztam, és az én „aurám” zavart másokat. Persze ilyenkor jön a megrögzött és leszokni képtelen dohányos azzal a szánalmasan gyenge érvvel, hogy: „a higiénia csodákra képes. Dezodor, fogmosás, szájspray, stb..” De ez nevetséges. Semmilyen illatszer, vagy tisztítószer nem képes elnyomni a cigi szagát. Csak, ha azt kimossák teljesen. A frissen mosott ruhának nincs cigi szaga, amíg abban rá nem gyújt valaki. A frissen és alaposan megmosott száj/fogak nem bűzlenek addig, míg rá nem gyújt az illető. Még talán a bőréből is ki tudja áztatni egy alapos, és hosszan tartó fürdőzéssel az ember a cigaretta szagát, de akkor is büdös marad, csináljon is akármit. És miért? Mert a tüdeje tele van ezzel a szaggal – az még nekem is tele van vele, és lesz is még egy ideig, de lassan tisztul, ha nincs utánpótlás -, és minden egyes kilégzéskor árad a szájából a „dekkszag”. És ez ellen – amíg dohányzik – nem tudni tenni semmit. A szájspray erre kevés. A rágógumi is kevés, hiszen a tinédzserek is rágóval próbálják anyu elől elrejteni a ház előtt elszívott cigi szagát, de hiába a rágó, ha elég közel – elég 1-1,5m – közel kerül anyuhoz, akkor anyu megérzi, ha ő maga nem dohányzik. Még akkor is sanszos, hogy megérzi, ha dohányzik. De eltértem a tárgytól nagyon… szóval iszonyú szaga volt a férfinak, és Záhonytól egészen Hajdúszoboszlóig eregette itt velem szemben – alig 1m-re tőlem – az „üde” szagokat. Eddig is komoly, és végleges volt az elhatározásom, de most, mindezek után, ha lehet, még szilárdabb és még komolyabb lett az elhatározásom. Nem hiányzik ez nekem, nem kell ez nekem... nem vagyok hajlandó ezért egy vagyont fizetni éveken át. Ja! Apropó! Egy vagyon. Ma nekiálltam kiszámolni, hogy mennyit költöttem cigire, amióta – tizenkilenc éve – dohányzom. 1993-óta dohányzom. Azóta szinte végig Sophianae-t szívtam. Hol barnát, hol kéket, de a márka mellett kitartottam. Akkoriban egy dobozhoz még 65 Ft-ért lehetett hozzájutni. Manapság már 640 Ft egy dobozzal. Átlag napi egy dobozzal fogok számolni, mert bár, amikor kezdtem, még nem szívtam annyit, de amikor évekig az építőiparban dolgoztam, akkor elment néha egy nap alatt 1,5-2 csomag is az alap nap / 1 csomag helyett, így átlagban vehetek napi egy csomagot. A cigit dobozonként 3857 Ft-al fogom számolni. Ez úgy jött ki, hogy kicsit felhúztam az átlagot az akkori és a mostani dohányárak között: (65 * 2 + 640) / 2. Miért? Mert a dohányárut egyrészt az utóbbi években többször emelték, másrészt mindig az aktuális árhoz képest emelik X%-al, ami ugye igencsak hasonlít egy sávos kamatozáshoz. Ezért nem lett volna valódi átlagár a (65 + 640) / 2. Szóval…

19 év = 19 * 365 nap = 6935 doboz = 136.510 szál cigaretta (részletezés a dőlt betűs részben)

6935 * 385 Ft = 2.669.975 Ft

Ugye 2006 előtt még egy doboz cigi 20 szál volt, 2006 után már csak 19. Így ha pontos akarok lenni, akkor ezt figyelembe kell venni a szálak kiszámolásánál.

1993-óta szívom. Az 2006-ig 13 év (4745 nap) – 4745*20 = 94.900 szál, és 2006-tól 2012-i még 6 év (2190 nap) -- 2190*19 = 41.610 szál.

Majdnem hárommillió forint… és mire költöttem?

– arra, hogy undorítóan büdös szag járja át a testemet kívül és belül…

– arra, hogy ugyanez az undorító szag járja át a lakást, amiben élek…

– arra, hogy az egészségemet károsítsam…

– arra, hogy – ahogy egyre inkább előtérbe kerülnek a nemdohányzók jogai – kiutáltassam magam a társadalomból…

– arra, hogy mindezen hatások miatt a lelkiállapotom, és az önértékelésem is komoly kárt szenvedjen…

Majdnem hárommillió forint, amit kidobtam az ablakon egy dologra, amiről szentül meg voltam győződve, hogy az nekem kell, hogy az nekem jó, hogy attól jobb vagyok, erősebb vagyok, miközben folyamatosan az ellenkezője történt velem – és mindenki mással, aki dohányzik. És akkor most merje valaki azt állítani, hogy nem szánalmas, aki dohányzik? Szánni való mindegyik. Nem azért mondom, mert leszoktam. És nem is rossz értelemben mondom, mert a cigaretta egy drog. Azaz a nikotin. Függőséget okoz fizikailag és lelkileg is, és ez olyan lassan történik, hogy mire az ember észreveszi, már régen rá van szokva. Függ tőle. A leszokás pedig nem egyszerű dolog. Direkt nem azt mondom, hogy „nem könnyű”, mert ez így nem igaz szerintem. Igen is könnyű, ha a leszokás fejben történik, és a megfelelő gondolkodásbeli változás előzi meg. A „csak, mert nincs rá pénzem”, vagy a „csak, mert épp megijedtem, hogy köhögök” és hasonló indokok eleve halva született próbálkozások lesznek, mert nincs mögötte az igaz szándék, és a dohányzásról alkotott átalakult gondolkodás. De erről majd később… Majd egy következő alkalommal valamikor – talán holnap, talán később – kiszámolom ide azt is, hogy az elmúlt tizenkilenc év alatt mennyi kátrányt, mennyi szén-monodxidot és mennyi nikotint vittem be a szervezetembe ezzel a majdnem hétezer doboz cigivel, amit azóta elszívtam, hogy túltettem magam életem első cigijén.

2012.05.07. Hétfő – 264. óra / 11. nap

A délelőtt folyamán megint előbújt egy-két alkalommal a cigaretta utáni vágy. De már nem tart sokáig. Ez a tizenegyedik nap, már nincs olyan messze a három hét. Mert ugye írtam, ennyi idő kell, hogy a szervezetből kiürüljön a nikotin… délután viszont olyan helyzetbe kerültem, amit eddig iszonyúan nehezen viseltem el cigi nélkül. Meg kellett tennem a Budapest-Záhony távolságot vonattal (négy és fél óra dög unalom). Ugyebár a vonatokon már jó ideje tilos a dohányzás, és eddig ettől mindig iszonyú szenvedés volt a négy és fél órás vonatút. Általában a vonatról való leszállást követően zsinórban szívtam el vagy három szálat. Az utat pedig végigstresszeltem, amiért meg voltam fosztva a dohányzáshoz való állampolgári jogomtól. Mivel hellyel-közzel az ilyen vonat utak mindig pont ugyanolyan egyformán unalmasak, ez most egy nagyon jó összehasonlítási alap volt a cigizős és a nem cigizős állapotom terén. Hatalmas megelégedéssel konstatáltam, hogy sokkal nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban utaztam most, és nem is tűnt olyan hosszúnak a vonatút, mint amikor állandóan az járt a fejemben, mikor gyújthatok már végre rá egy cigire… vagy kettőre. Meglepett, hogy készülődéssel – és nem unatkozással – töltött délelőtt rám jött a cigizhetnék, ellenben egy unalmas vonatúton nem. De hát ez van, mindenesetre ez egy nagyon érdekes összehasonlítás volt… és itt megint rájöttem, hogy a cigi semmi extra pluszt nem ad az embernek. Azaz ad, de semmi jót nem. Ahelyett, hogy – úgymond – megnyugtatna, inkább állandóan csak idegesít, bestresszel. Miért? Tizenegy napja egyszer sem kellett idegeskednem azért, hogy „Jaj, úristen! Mindjárt elfogy a cigim, és nincs már nyitva semmi!”, és azért sem kellett türelmetlenkednem, hogy „Na mikor gyújthatok már végre egy szálra?”. Ez utóbbi ugye megeshet vonaton ülve a megérkezést várva, munkahelyen a szünetet várva, hivatalban egy jó hosszú várakozás közben, stb., stb.. Szóval az első eset – ajajelfogyakészletemmileszvelem – kimondottan be tud pánikoltatni egy aktív dohányost. A második eset pedig – főleg most, hogy már szinte sehol sem lehet cigizni, és már dohányzó helyiségek sincsenek a munkahelyeken sem – egyre gyakrabban lesznek mindennapos események, és egy dohányos tudja jól, hogy ez igen idegtépő tud lenni. És mit ér az pár másodpercnyi (ál)felüdülés, amit a végre elszívott cigi nyújt ahhoz képest, amennyit az ember kínlódik, mire eljut odáig, hogy megkapja? Hiába… a dohányzás már nem divatos. Ötven-hatvan évvel ezelőtt vagány, sőt macsós volt cigizni egy férfinek. Ha egy férfi nem cigizett, az puhánynak számított. Ma pont fordítva van. Aki dohányzik, az gyenge, a társadalom elítéli, kiveti, aki viszont nem, az az erős. Ma már nem macsós, hanem szánalmas a cigiző ember – mondom ezt annak teljes tudatában, hogy pár nappal ezelőtt tizenkilenc évig én is pont ilyen gyenge és szánalmas alak voltam. – Na, de nagyon elkanyarodtam… érdemes tehát elgondolkodni, hogy a cigi valóban megnyugtat, vagy inkább folyamatosan stresszben tart. Ha őszintén, logikusan végiggondolja az ember, mikkel kell a huszonegyedik század Európájában szembenéznie egy dohányosnak, akkor inkább az utóbbira szavaznék: nem megnyugtat, hanem stresszben tart… nem ellazít, hanem feszültté tesz… nem felszabadít, hanem rabságba taszít…

2012.05.06. Vasárnap – 240. óra / 10. nap

Ma délután a feleségemmel elmentünk sétálni, és közben beugrottunk az egyik cimborámhoz, aki amúgy nem csak sima cimbora, hanem már több mint húsz éve a legjobb barátom. Eltöltöttünk nála két-három órát. Ő és a barátnője is dohányoznak. Napi átlag egy doboz megvan a srácnak, és amikor ott voltunk, nem volt nyitva a szoba ablak sem. Most szembesültem azzal, hogy milyen kegyetlenül büdös is ez a szar… azt hiszem, annyira már elkezdett tisztulni a szervezetem, hogy a szaglásom érzékenyebb lett. Elkezdett iszonyatosan zavarni a füst. És nem azért, mert én nem gyújthatok rá, hanem azért, mert fizikailag zavart. Most még csak a nagyobb mennyiségű cigi szaga, az éppen égő ciginek a füstje zavar, de lesz ez még rosszabb is. Korábban már voltak kudarcot vallott leszokási kísérleteim – nem is egy – némelyik pár hónapot is megélt, sőt egyszer egy évig nem szívtam. Ezzel azért nem szoktam dicsekedni és büszkélkedni, mert ez még a nagyon korai szakaszban volt, akkor még alig szívtam két-három éve, így akkor könnyű volt leszokni, mint kiderült: egy év után visszaesni is pont olyan könnyű volt. De erről majd talán máskor. Szóval voltak már kudarcot vallott hosszabb-rövidebb ideig tartó leszokási kísérleteim, és emlékszem, hogy eljön az az idő is, amikor már az úgymond „dekkszag” is zavarni fog. A hamutartóban lévő csikkek szúrósan savanykás orrfacsaróan büdös szaga. Akkor kezdem majd el üldözni a dohányosokat… de nem baj, hadd szokták, engem is üldöztek… Szóval eltöltöttünk ott pár órát. Jól eldumáltunk, és közben többször is eszembe jutott, hogy de jó, hogy én már nem dohányzom. Mert ez valóban felszabadító érzés…

2012.05.05. Szombat – 216. óra / 9. nap

Ez a nap is eltelt. Ma különösképpen nem hiányzott a cigi, alig jutott eszembe, pedig ma nem is töltöttem azzal a napom, hogy megpróbáljam lefoglalni magam. Otthon voltam egész nap. Mondjuk, az sokat segít a dologban, hogy már a feleségem is velem tart hét napja, és egymásban tartjuk a lelket. Azt hiszem, minden embernek jót tesz a pozitív visszajelzés, ha valamit cselekszik. Kell a megerősítés. Erőt ad. Mi pedig ahelyett, hogy kerülnénk a dohányzás témáját – mondván, hogy az megkísérthet – szoktunk róla néha beszélgetni. „Te hogy bírod?”, „Neked milyen érzése?”, „Hogy érzed magad, mióta nem szívod?”, „Nekem sokkal jobb azóta a közérzetem!”, „Büszke vagyok rád, magamra, mindkettőnkre!” és ehhez hasonlók. Jót tesz a léleknek, és erőt ad a testnek. Tegnap írtam, hogy szerintem a komoly szándékú leszokás az agyban kezdődik meg. Ebben szinte biztos vagyok, hogy így van, és nem akkor szokik le az ember a cigiről, amikor elnyomja az utolsó szálat. Még előtte megtörténik. Nekem akkor történt meg, amikor sikerült elhitetni magammal gondolati szinten, hogy nem ad nekem semmi pluszt, csak árt. Akkor, és ott sikerült leszoknom, amikor a dohányzás szeretett szertartásossága átalakult a cigaretta iránti undorrá, a dohányzás iránti megvetéssé. Ott, és akkor szoktam le, amikor kimentem ugyan rágyújtani, de nem bírtam végigszívni egy szálat, mert nem éreztem jól tőle magam. Nem egészségileg, mert úgy nem zavart akkor annyira. Leginkább lelkileg nem éreztem jól magam tőle. Onnantól már csak egy lépés volt a tényleges elhatározás, amit elhúztam ezután még majd egy hónapig, mert féltem az elvonási tünetektől, és a szenvedéstől. Eszembe sem jutott, hogy ha így szokik le az ember, akkor sokkal kevésbé érezhetők az elvonási tünetek, mert elmarad a pszichés része… nincs depresszív hangulat, csak a tényleges nikotinhiány okozta elvonási tünet, ami tényleg alig több mint az éhségérzet, amit kár megpróbálni evéssel csillapítani, mert nem lehet. Na de megtörtént. És valóban sokkal jobban érzem magam. Még csak a kilencedik napomnál járok, de már sokkal jobb a közérzetem. Nem csak a lelki dolgok miatt, fizikailag is jobban érzem magam. Mintha több energiám lenne… És ezzel a feleségem is hasonlóképpen van. Amikor hónapokon át győzködtem magam a dohányzás rossz voltáról, ő is fültanúja volt, hiszen vele beszéltem meg ezeket mindig, és voltaképpen egyetértett velem ezekben a dolgokban, de kijelentette, ő akkor sem akar még leszokni. Én meg közöltem vele, hogy ez az én egyéni döntésem, azért, mert én leszokom, nem fogom őt is belekényszeríteni. Ha akarja, szívja tovább, hiszen ez mindenkinek a saját döntése. De valami benne is csak megváltozhatott, mert az első füstmentes napjaimon azt vettem észre rajta, hogy nem hogy a korábbi átlagát – napi egy doboz – nem hozta, hanem alig szívott el egész nap hat-nyolc szálat. Mondtam is neki, hogy észrevettem, hogy kevesebbet cigizik. Erre annyi volt a válasz, hogy nem kívánja, egyedül nincs kedve kimenni az erkélyre cigizni. Nem is kellett sokáig várnom, utánam két nappal ő is meghozta a saját döntését. És ő sem szenved tőle úgy, mint amikor korábban akartunk leszokni. Még erről a részéről nem beszélgettünk sokat, de majd kifaggatom. Kíváncsi vagyok, nála mennyire lehet ebben szerepe az előzetes dohányzásról alkotott vélemény és gondolkodás megváltozásának.

2012.05.04. Péntek – 192. óra / 8. nap

Ez egy érdekes nap volt. Ma többször is – kb úgy 2-3 óránként – hülye gondolatok és kérdések törtek rám a cigivel és a leszokásommal kapcsolatban. Azt hiszem, ma igazán felszínre tört a pszichikai függőség. Ugyanis olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy…

– Miért is szokok le?

– Miért most szokok le?

– Vajon milyen érzés lenne, ha most rágyújtanék?

– Beszédülnék-e most egy cigitől, így hét nap után?

Na szóval ma ilyen filozofikus napom volt, de szerencsére nem gyújtottam rá.  Most már a feleségem is egyre jobban bírja. Neki ez az ötödik napja. De már ő is büszke magára, hogy ideáig kibírta, és ez neki is erőt ad a folytatáshoz. Amúgy ma eljutottunk odáig, hogy elajándékoztuk a megmaradt dohányárunkat egy dohányzó ismerősünknek. Eljutottunk idáig is. Azt olvastam valahol, hogy a nikotinnak három hét kell, hogy kiürüljön majdnem teljesen a szervezetből. Amíg ez nem történik meg, addig vannak elvonási tünetek. Így azt hiszem, az első három hét lesz a legnehezebb. Azt is olvastam, hogy magának a nikotin elvonásnak a tünetei nem túl veszélyesek. Nem okoz fizikai fájdalmat, nem fullaszt, nem okoz szorongást, nem okoz fejfájást. Mindenki, aki mást állít, az hazudik. Ezt az eddigi tapasztalataim is igazolják. Nekem sincsenek ilyen tüneteim. Azt írták, hogy hasonló érzés a nikotinelvonás tünete az éhségérzethez. Egyfajta üresség érzést ad fűszerezve némi cselekvési vággyal. És nekem is ilyen tüneteim vannak a mostani leszokásom alatt. De akkor vajon miért lehet, hogy máskor, korábbi leszokásaim alkalmával nekem is voltak másfajta tüneteim – egy kicsit most is, a második napon mellkasi szorítással ébredtem (Dumbo effekt) -, és mások is számolnak be egyéb különböző tünetekről, akik leszokóban vannak: szédülés, émelygés, fejfájás, fulladás, szorongás, stb.. Nem tudom,  ezek miért vannak másoknál, és miért voltak több korábbi leszokásomnál nekem is. Nem tudom, most miért nincsenek, de egy biztos, hogy most nincsenek, és a nikotin elvonás tünete nem lehet, hiszen korábban is cigiztem, most is cigiztem, mégis akkor más volt a tünet és most is más. Egyetlen dolog különbözik a korábbi kísérleteim és a mostani között: a hozzáállás, az agyban történő elhatározás, a cigiről és leszokásról való megváltozott gondolkodás. Korábban meg voltam győződve arról, hogy a cigi ad valami pluszt nekem. Hogy megnyugtat, ellazít, felszabadít, stb. Amikor pedig le akartam szokni, mindig az járt a fejemben, hogy hiányozni fog ez a plusz nekem azokon az alkalmakon, amikor máskor is adta azt a pluszt. Talán ez az egész csak pszichés dolog. Mivel akkor agyban nem tudtam megszabadulni a cigitől, így az tudat alatt kihatással volt a testemre, a viselkedésemre és nem utolsó sorban a lelkemre, és lehet emiatt volt az a depresszív jellegű szorongás a leszokásokkor, amit akkor a nikotinhiánynak tulajdonítottam. Ellenben most az egész más. Részben az egészségi állapotom romlása miatt – reflux és társai – döntöttem a leszokás mellett. De tényleg csak részben. Már hónapok óta tervezgetem a leszokást, napról napra egyre többet játszottam a gondolattal, és amikor felmerült a kérdés magamban, hogy miért is? A válasz kézenfekvő volt: mert tönkretesz, mert egyre rosszabb a közérzetem is tőle, mert sokba kerül, mert igazából már nem is esik jól – lehet soha nem is esett jól, csak elhitettem magammal -, mert igazából nem is ad semmi pluszt, de szép lassan megöl majd… és addig-addig mondogattam ezeket magamnak, míg egyre komolyabban kezdtem elhinni. Megváltoztattam a tudati hozzáállásomat a dohányzáshoz. De akkor miért folytattam? Mert ott volt a fizikai elvonás tünete, ami mindettől függetlenül nem kellemes érzés, és tényleg elég szar élethelyzetben voltam. De a tudati változás érezhető volt. Nem szívesen gyújtottam rá, de amikor már a nikotinhiány cigiért kiáltott, kénytelen-kelletlen kimentem rágyújtani, de ha hiszitek, ha nem, sok esetben a cigi felénél, de volt egy-két slukk után elnyomtam, mert a fizikai elvonás enyhült ettől a kevéstől is, de nem esett jól a cigi. Eltűnt az a varázs, ami régen a cigi-szertartás körül volt. És nem sokra rá változott a szar élethelyzet. Nem mondom, hogy sokkal jobb lett, de a környezetváltozás meghozta az akkor már három-négy hónapja érlelődő elhatározást: leszokok a cigiről. De hogy miért regéltem ezt most el? Azért, mert ettől függetlenül akárhogy is vesszük, csak szívtam ezt a szart tizenkilenc évig, és az nyolc nap alatt nem tűnik el. A mai bejegyzés elején említett filozofikus dolog pedig nem más, mint a szervezetből ürülő nikotin hatása megfűszerezve a tudatalatti játékával.