Ma délután a feleségemmel elmentünk sétálni, és közben beugrottunk az egyik cimborámhoz, aki amúgy nem csak sima cimbora, hanem már több mint húsz éve a legjobb barátom. Eltöltöttünk nála két-három órát. Ő és a barátnője is dohányoznak. Napi átlag egy doboz megvan a srácnak, és amikor ott voltunk, nem volt nyitva a szoba ablak sem. Most szembesültem azzal, hogy milyen kegyetlenül büdös is ez a szar… azt hiszem, annyira már elkezdett tisztulni a szervezetem, hogy a szaglásom érzékenyebb lett. Elkezdett iszonyatosan zavarni a füst. És nem azért, mert én nem gyújthatok rá, hanem azért, mert fizikailag zavart. Most még csak a nagyobb mennyiségű cigi szaga, az éppen égő ciginek a füstje zavar, de lesz ez még rosszabb is. Korábban már voltak kudarcot vallott leszokási kísérleteim – nem is egy – némelyik pár hónapot is megélt, sőt egyszer egy évig nem szívtam. Ezzel azért nem szoktam dicsekedni és büszkélkedni, mert ez még a nagyon korai szakaszban volt, akkor még alig szívtam két-három éve, így akkor könnyű volt leszokni, mint kiderült: egy év után visszaesni is pont olyan könnyű volt. De erről majd talán máskor. Szóval voltak már kudarcot vallott hosszabb-rövidebb ideig tartó leszokási kísérleteim, és emlékszem, hogy eljön az az idő is, amikor már az úgymond „dekkszag” is zavarni fog. A hamutartóban lévő csikkek szúrósan savanykás orrfacsaróan büdös szaga. Akkor kezdem majd el üldözni a dohányosokat… de nem baj, hadd szokták, engem is üldöztek… Szóval eltöltöttünk ott pár órát. Jól eldumáltunk, és közben többször is eszembe jutott, hogy de jó, hogy én már nem dohányzom. Mert ez valóban felszabadító érzés…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése